Lengyel neonácikkal parádézott együtt Dunaújváros polgármestere

|2020-02-12T16:02:05+02:002020 február 12.|Nincs hozzászólás
Sokszor, sok megfogalmazásban napvilágot látott már az a vélekedés, miszerint a Jobbik összefogása a baloldallal elvtelen, ideológiailag és erkölcsileg igazolhatatlan és teljes mértékig vállalhatatlan húzás volt. A szivárványkoalíció ezt a felvetést eddig lesöpörte azzal, hogy a Jobbik már “megváltozott”, már nem számít szélsőjobboldalinak és egyébként is bárkivel összeállnának, hogy megbuktassák a Fideszt. A Jobbik azonban cseppet sem változott, ezt bizonyítják a szerkesztőségünk birtokába került fotók is, amelyeken a magát “néppártosodottnak” tartó párt prominens politikusai láthatók, ahogy lengyel neonácikkal közösen hirdetik a fehér felsőbbrendűséget. “Meglepő” módon épp az irányváltást meghirdető Vona Gáborral az első sorokban, írja a PestiSrácok. Ezek után még az sem kizárt, hogy csak idő kérdése mikor kell majd Dunaújvárosban narancssárga csillaggal a mellükön járniuk a jobboldali szavazóknak.

Minden évben megrendezik a Lengyel Függetlenség napi ünnepséget, amelyre a két ország közti barátság jegyében rendszeresen utazik delegáció hazánkból is, hogy részt vegyen az emléknap csúcspontját jelentő meneten. A rendezvény alapvetően a hazafias érzületű lengyeleknek szóló mérsékelt hangvételű megemlékezés, ahol a patrióta érzületű emberek tisztelettel adózhatnak azoknak a hősöknek, akik sokat tettek a lengyel szabadság kivívásáért, megőrzéséért. Ugyanakkor az alapvetően békés megemlékezésre rátelepültek a szélsőséges, neonáci szervezetek is, amelyek a hazájukat szerető lengyelek ünneplését saját szélsőséges ideológiáik terjesztésére használják fel.

A két legagresszívabb neonáci elveket valló szervezet Lengyelországban a Falanga, és annak anyaszervezete, az ONR, vagyis a Nemzeti Radikális Tábor. A két csoportosulás hírhedten neonáci elveket vall, rendezvényeiken a különböző, nácik által használt egyenruhákhoz hasonló öltözéket viselnek, az ikonikus karlendítést pedig egy az egyben átvették. Még a jelképrendszer is hasonló, igaz a horogkeresztet Lengyelországban sem lehet nyíltan használni, így erre a célra a kelta keresztet vették át.

A Falanga és az ONR nemcsak nacionalista szervezetek: kimondottan hirdetik a fehér felsőbbrendűséget, az antiszemitizmust, és nyíltan szimpatizálnak például a Hezbollah terrorszervezettel, Iránnal és a szíriai nemzetszocialista párttal, amelyek feltételezetten több antiszemita indíttatású támadást is végrehajtottak a Közel-Keleten az elmúlt években.

Izrael pusztulását éltetik a lengyel neonácik, a molinón kivehető többek közt az iráni zászló, illetve a Hezbollah és a szír nemzetszocialisták jelképei.

“Európa fehér lesz, vagy nem lesz.” Világos üzenetet közvetít az ONR kötelékébe tartozó “Összlengyel Ifjúság”

Történetünk szempontjából azonban mindebben az a legérdekesebb, hogy az ONR és a Jobbik legalább 2012 óta szoros kapcsolatban áll egymással olyannyira, hogy éveken át meneteltek együtt (2018-al bezárólag) a fasisztoid szervezettel, többek között kelta keresztes zászlók alatt, amely jelképet egyébként a szombati becsületnapi megemlékezésen is előszeretettel lobogtattak különböző fasisztoid szervezetek. Ettől érdekes módon a Jobbik hazai pályán elzárkózott. 2013-ban Varsóban azonban nem voltak ilyen szemérmesek, maga Vona Gábor, a cukiságkampány atyja is büszkén vonult a neonácikkal a lengyel főváros utcáin.

Vona Gábor az élen, mögötte az ONR szélsőjobboldali ernyőszervezet egyik transzparense

Mirkóczki Ádámról – jelenleg Eger összellenzéki polgármestere –  eddig is tudvalevő volt, hogy nem áll távol tőle az antiszemitizmus, ezt azonban csak aláhúzza, hogy milyen lelkesen vonul az erősen antiszemita ONR transzparense alatt.

Vajon tényleg megbánta antiszemita megnyilvánulásait Mirkóczki? Itt még biztosan nem.

Persze mindezt tekinthetnénk szerencsétlen véletlennek is, hiszen egy felvonuláson előfordul, hogy keverednek a csoportok. A kétkedőknek Pintér Tamás ad választ kérdéseikre a kelta kereszt és az Összlengyel Ifjúság szélsőjobboldali szervezet jelképei mellett pózolva.

Pintér Tamás 2017-ben is felvállalta szimpátiáját a kelta kereszt tőszomszédságában. Azért, hogy egyértelmű legyen, vitt magával egy Jobbikos  zászlót is. Fotó: Alamy Stock Photo

De nem csak elszeparált esetek voltak, a végére hagytuk a “hány jobbikos áll a náci karlendítést végző férfi mögött” című játékot, azért kis segítséget adunk hozzá.

Egy jelenet két nézőpont. A dunaújvárosi polgármester, Pintér Tamás mellett Kepli Lajos vonul a karlendítő úriember mögött Varsó utcáin.

Forrás és fotó: PestiSrácok.hu

  •  
  •  
Szóljon hozzá Facebook profillal!

Szóljon hozzá email címmel!